Szerzői jogi nyilatkozat

A https://eniko-sourcecode.com/ honlapot Szántó Enikő (székhely 6050 Lajosmizse, Városház tér 6. fsz.4.) (a továbbiakban, mint „Tulajdonos” vagy „Szerző”) hozta létre, tartja fenn, üzemelteti és tölti fel tartalommal.

A honlap, az azon megjelent vagy megjelenő minden tartalom külön részletezés vagy típusmegjelölés nélkül (a továbbiakban, mint „Tartalom” vagy „Mű”) is a Tulajdonos szellemi alkotása, amely a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében szerzői jogi védelem alatt áll. Minden, tartalommal kapcsolatos személyhez fűződő és vagyoni jogok gyakorlására a Tulajdonos kizárólagosan jogosult.

A művek jelen honlapon való megjelenésének célja kizárólag azok jóhiszemű érdeklődőkkel és olvasókkal történő megismertetése, az általános ismeretterjesztés.

A művek személyes célra, egy példányban történő kinyomtatása, megőrzése megengedett. A mű részletét – az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven – a forrás, valamint a Szerző megnevezésével bárki idézheti.

Mivel a művek helyesen csak a Szerző által megvilágított összefüggésükben értelmezhetőek, így a Szerző nem engedélyezi műveinek torzítását, megcsonkítását, vagy a mű más olyan megváltoztatását vagy a művel kapcsolatos más olyan visszaélést, amely a tartalom csorbítására és egyben a Tulajdonos nézeteire, becsületére vagy hírnevére sérelmes.

A művek egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználása és minden egyes felhasználás kizárólag a Tulajdonos előzetes és célhoz kötött engedélyével, személyhez fűződő jogainak tiszteletben tartásával történhet.

Engedély nélkül tilos a művek átdolgozása, bármely adathordozóra történő többszörözése, terjesztése, nyilvános előadása vagy nyilvánossághoz közvetítése, vagy más módon történő felhasználása a Tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül.

A művekkel való bármely visszaélés, a Szerző jogainak megsértése, vagy a célhoz kötöttség elvét sértő felhasználás esetén a Szerző a jogsértővel szemben felléphet és fenntartja a jogot, hogy mind polgári jogi, mind büntetőjogi jogkövetkezményeket érvényesítsen.

Visszahívást kérek

Amennyiben észrevételed vagy kérdésed van a nyilatkozattal, illetve a szabályzattal kapcsolatban.