Forrás-Kód® Akadémia
1. szint
A Forrás-Kód alapszintű foglalkozásokon egy többrétű fejlődési folyamaton vehetsz részt, amely átfogóan dolgozik a fizikai, érzelmi, szellemi és lélekszintű működéseiden. Ennek a módszertannak az alapja, hogy nem az ego vagy az emberi Én adja a lépéseket és a folyamatokat a fejlődéshez, hanem az egyén fejlettebb intelligenciája, vagyis a Forrása. Ezért az első alkalomtól kezdve a hallgatók egyénileg visszakapcsolódnak közvetlenül a saját fejlettebb intelligenciájukhoz, amely a tudatuk legfejlettebb, torzításmentes szintje.
Az első alkalommal megteremtődik a kapcsolat közted és a Forrásod között. Ezáltal képessé válsz arra, hogy párbeszédet folytass a Felsőbb Éneddel és leírd az üzeneteit.
Ennek a képességnek az elsajátításával, megszűnik a szükség a külső módszerek, eszközök és tanok igényére, hiszen az egyén minden szükséges információt, lehetőséget és segítséget megkap a saját Forrása által az eredendő életfeladata szerint.
Ehhez az szükséges,
hogy a visszakapcsolódás megtörténjen és megtanuld:
- Hogyan lehetsz tiszta csatorna?
- Az üzeteneteket hogyan ne torzítsák a vágyak, félelmek és más emberi tényezők?
- Hogyan tudod a mindennapi életbe beintegrálni a Felsőbb Énnel való kommunikációt?
Az alapszintű foglalkozásokon a hallgatók mindezeket megtanulják, és íráson keresztül kezdik el az interaktív kommunikációt a Forrásukkal, amelyet gyakorlás által írás nélkül is képesek lesznek fenntartani. A foglalkozások és a Forrással való egyéni kapcsolódás mélyreható és részletes önismereti információkat és tapasztalatokat nyújtanak, amelyek segítségével az egyén jobban megismerheti belső működését, elakadásait, és tisztább rálátást nyerhet a valódi énképére.
A foglalkozások során feltárjuk az önismereti térképedet, amelyben pontosan lemodellezzük, hogy az önértékelésed jelenleg miből áll össze. Ez azért szükséges, mert az önértékelés visszaszerzése nélkül nem lehet gyökeres és állandó változást elérni, illetve szellem- és lélekszinten torzítás mentesen fejlődni.
Ahhoz, hogy az ember különböző életterületei kiigazodjanak, és tiszta médiumi képességekkel bírjon, az emberi oldal fejlesztése is szükséges a foglalkozásokon. Az alkalmak során tehát az emberi és médiumi Én fejlesztése párhuzamosan történik, a magasabb intelligenciád vezetése által.
Emberi oldal
Ebben a modulban az alábbi önismereti tényezőkre nyersz betekintést:
-
- szocializációd hatásai
- biológiai hajlamosító tényezőid
- a kollektív tudat hatása az egyéni működéseidre
- elemek, algoritmusok és eszmerendszerek, amelyek felépítik az egostruktúrádat
Médiumi oldal
A saját Forrásod közvetítése által leírod a következő információkat:
-
- az előző életeid történeteit
- a tudatalatti emlékeidet
- az önszabotáló programjaidat és mechanizmusaidat
- valódi származásodat és az ezzel járó életfeladatodat, képességeidet és tudásodat.
Ezek az információk rávilágítanak a tiszta, eredendő természetedre, értékeidre és szellemi rendszeredre, melyek visszaintegrálása által megélheted eredeti önvalódat. Ezáltal tisztán átláthatod és kiigazíthatod a jelenlegi élethelyzetedet, és konkrét lépéseket tehetsz az életfeladatod elérésében.
A Forrás-Kód módszer független minden egyéb spirituális és önfejlesztő ideológiai rendszertől. Vagyis nincs jelentősége annak, hogy a civil élet mely területéről érkezel. Ebben a módszerben minden egyén azonos alapokról kezdi a fejlődést, melynek sebességét kizárólag a szorgalom mértéke határozza meg.
Mi szükséges hozzá?
Légy nyitott az új elméletek, megközelítések befogadására.
Vonatkoztass el az eddig tanultaktól, köztudatban lévő ismeretektől.
Kizárólag
a fejlődésre
fókuszálj.
Az 1. Szint végére mire számíthatsz?
Tematika
Az alapszint összesen 7 modulból áll.
Minden modul tartalmaz elméletet, meditációt és gyakorlati feladatot.
Néhány modulon belül személyre szóló, közvetített információt fogsz kapni.
A következő csoport indul:
2024. 02. 03.
A 7 alkalom
időpontjai:
2. alkalom: 2024.02.10.
3. alkalom: 2024.02.17.
4. alkalom: 2024.02.24.
5. alkalom: 2024.03.02.
6. alkalom: 2024.03.09.
7. alkalom: 2024.03.23.
Helyszín:
Részvételi díj
(Két részletben is fizethető)