A jobbágy súly

Éjszaka arra riadsz fel, hogy örökké élsz.

Örökké, a sötét, mély magányban éhezve és rettegve.
Reggel a kilátástalanság ébreszti testedet…gyere, jön az újabb menet. Ne késlekedj, mert szűkölködéssel büntetnek meg, ha nem teljesíted a kötelességeidet.

A lelked tobzódik a reményben, de az elmédnek ebből nem jut semmi sem. Az éhező elméd minduntalan vágyakoztat, sóvárogtat, hogy az igazat tagadd meg. A szenvedés leírhatatlan, és gyötri a Földet. Gyötri a lelkesedésedet és megítél téged. Olyan táncra hívja fel a figyelmedet, ami a szorongásban pörget meg.

Nap, mint nap szinte megszülöd az eredményeket, amik hajtják előre a rabszolgatartó rendszeredet. A jobbágy súly, ami terheli a szív- és idegrendszeredet. A jobbágy, ki fejet hajt a körülötte létezőknek. Kér és ha megszánják jut neki több is, mint amire egy újabb reményt építhet. Élet ez? Nincs jobbágy, aki fellázadna a földesura ellen. Hiszen kiszolgáltatott lett a földnek és az időnek, ami már eljárt a feje felett.

Valami tátong a szívedben, valami némán sikolt fel. De te nem érted. Kéred, hogy hangosabban szólítson meg, de ő csak továbbra is a fejtörést okozza neked. Elfelejtetted? Talán ezt jelzi neked. De mire emlékezz? A mindennapok malomkövei felőrölték minden emlékedet.

Az éhezők világa ez, egy nap erre ébredsz. A beteljesítetlen életfeladatok okozta káosz eluralkodott a nép felett. Hadakoznak, leigáznak, gyarmatosítanak, kisajátítanak. Nincs földesúr, aki a jobbágyait ne ütné-verné, éheztetné. A sós könny egyszer elfogy. A tüdő összeroppan a bánat súlya alatt.

Ma az isteni mivoltod egy pillanatra meglátod, és felkiáltod…eljött a nap! Az emlékezés napja, amikor végleg leteszed a vereséget. Birtokba veszed újra éhező tested, és megeteted az elidegenedést okozó ellenszerével. Híd épül a karma által kijelölt útvesztők felett. Feledékenységed elmarad tőled, és felfelé nézel.

Lélegzel, élsz, és kitörni képes leszel.